Egészségügyi veszélyes hulladékszállítás

Egészségügyi veszélyeshulladék-szállítás: csak szabályosan!

Az egészségügyi veszélyeshulladék-szállítást kizárólag a szabályokat maximálisan betartva szabad végezni, hiszen nem véletlenül nevezik veszélyesnek.

A hulladékkezelés már önmagában is számos problémát vet fel, ám a veszélyes hulladékok még a szokásosnál is többet: nem csak a gyűjtésük, de az elszállításuk és a megsemmisítésük is szabályok sorának betartását igényli. Az egészségügyi intézményekben – vagyis a szakorvosi rendelőkben és kórházakban – keletkező hulladék nagy része fertőzésveszélyes, ezért minden esetben különleges kezelést igényel. Az ebbe a kategóriába tartozó hulladékot tilos a kommunális hulladéklerakón elhelyezni, az egészségügyi veszélyeshulladék-szállításra pedig egy olyan vállalkozással kell szerződést kötni, amely rendelkezik erre a tevékenységre engedéllyel.

Amíg nem történik meg az egészségügyi veszélyes hulladék elszállítása, addig is gondoskodni kell a szabályszerű összegyűjtéséről, illetve tárolásáról. Erre külön szabályok vonatkoznak, így például az éles, vagy helyes, azaz sérülést okozni képes eszközöket szilárd falú tárolóban, a folyadékokat folyadékzáró, a mechanikai sérüléseknek ellenálló tárolóban kell összegyűjteni, és ezeket ki nem nyitható módon kell lezárni, miután megteltek. Fontos továbbá, hogy ezeken a tárolókon el kell helyezni a sárga színkódot és a nemzetközi bioveszély jelét is. Minden egyéb egészségügyi veszélyes hulladék – azaz például a gumikesztyűk, a maszkok, vagy akár a vatta és más törlőeszköz – a szállítás előtt külön-külön gyűjtendő, ám ezek esetében elegendő a lezárt műanyag zsák is.

Ha egészségügyi veszélyes hulladék elszállításához keresel olyan partnercéget, amely rendelkezik a szükséges engedélyekkel, és minden, az egészségügyi veszélyeshulladék-szállításra vonatkozó szabályt maximálisan betart, válassz bennünket! Amennyiben felkeltette az érdeklődésedet egészségügyi veszélyeshulladék-szállítási szolgáltatásunk, és kérdésed lenne, illetve, ha szeretnéd azt igénybe venni, vedd fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén!

egészségügyi veszélyeshulladék-szállítás

Az egészségügyi veszélyes hulladék szállításra vonatkozó szabályok

Egészségügyi veszélyes hulladék szállítását vállaljuk, minden vonatkozó szabály, előírás betartásával, kedvező feltételekkel! Forduljon hozzánk Ön is!

A hulladékkezelés sajnos gyakran okoz gondot, hiszen számtalan jogszabály betartására kell odafigyelni. Ez különösen igaz a veszélyes hulladékokra, amin belül is az egészségügyi veszélyes hulladék mindenképpen speciális kezelést igényel, hiszen ez sok esetben a fertőző, egészségre rendkívül ártalmas hulladékokat foglalja magába. Cégünk egyik fő tevékenysége az egészségügyi veszélyes hulladék szállítás, így érdemes hozzánk fordulni ezzel kapcsolatban.

Az egészségügyi intézményekben keletkező hulladék nagy része fertőzésveszélyes, ezért minden esetben különleges kezelést igényel. Az ebbe a kategóriába tartozó hulladékokat tilos kommunális hulladéklerakón elhelyezni, az egészségügyi veszélyes hulladék szállításra szerződést kell kötni egy erre a tevékenységre engedéllyel rendelkező céggel. Amíg pedig meg nem történik az egészségügyi veszélyes hulladék szállítás, addig a hulladék tulajdonosának kell gondoskodni a szakszerű gyűjtésről, illetve tárolásról, a következő módon: éles, és szúró eszközöket szilárd falú, szúrásálló eszközben, folyadékot folyadékzáró, mechanikai sérülésnek ellenálló eszközben kell gyűjteni, melyet megtelés után ki nem nyitható módon kell bezárni. A gyűjtőeszközön alkalmazni kell a sárga színkódot és a nemzetközi bioveszély jelét.

Cégünk régóta foglalkozik egészségügyi veszélyes hulladék szállítással, így nagy tapasztalattal rendelkezünk ezen a téren. A szolgáltatást minden jogszabályt és előírást betartva végezzük, méghozzá kedvező feltételekkel. Amennyiben Ön éppen ehhez keresi a megfelelő partnert, érdemes hozzánk fordulnia!

Ha felkeltettük az érdeklődését, és szeretne többet megtudni az egészségügyi veszélyes hulladék szállítással kapcsolatban, ne habozzon, keressen minket bizalommal a honlapunkon megadott elérhetőségeink bármelyikén akár még ma, munkatársaink szívesen válaszolnak minden kérdésére!

egészségügyi veszélyes hulladék szállítás

Egészségügyi veszélyes hulladék elszállítás megbízható partnerrel

Az egészségügyi veszélyes hulladék elszállítás megszervezése mindenkinek az érdeke, ezért kérjen fel hozzá minket! A kórházakban, laborokban, gyógyszergyárakban, rendelőkben gyűlik össze olyan hulladék, ami külön kategóriába sorolható, nevezetesen az egészségügyi veszélyes hulladékok csoportjába. Egyértelmű, hogy ez a fajta hulladék különleges bánásmódot követel meg, mert nem kerülhet ki a környezetbe.

Keressen minket bizalommal, ha szüksége van profi egészségügyi veszélyes hulladék elszállításra! Az ügyfeleink elégedettek a munkánkkal, mert nem késünk, precízen végezzük el a feladatunkat és komolyan vesszük a megbízóinkkal kötött megállapodásokat. Az orvosi veszélyes hulladék elszállításban nem jöhet szóba a késés vagy a trehányság, mert annak komoly következményei is lehetnek. Az egészségügyi előírások betartásához és a biztonságos hulladék kezeléshez ezeknek a feltételeknek a teljesülése szükséges. Az egészségügyi veszélyes hulladék elszállításhoz kérje a segítségünket kedvező díjszabással!

egészségügyi veszélyes hulladék elszállítás

Az egészségügyi veszélyes hulladék elszállításáról bővebben

Az egészségügyi veszélyes hulladék elszállítása speciális eszközöket igénylő feladat, amiről minden egészségügyi szolgáltatónak gondoskodnia kell.

Először is fontos tisztázni, hogy pontosan milyen hulladékokra vonatkoznak az  egészségügyi veszélyes hulladék elszállításával kapcsolatos szabályok. Egészségügyi hulladéknak számít az egészségügyi szolgáltatónál és az egészségügyi ellátás során humán biológiai anyagból vagy vegyi anyagból, továbbá a kísérleti állatokból származó állati eredetű melléktermékből, illetve ilyen anyagokat tartalmazó eszközökből, tárgyakból képződő hulladék, tekintet nélkül annak veszélyes vagy nem veszélyes jellegére, ide nem értve a gyógyszerhulladékot. Ezeknek egy csoportját alkotják a veszélyes egészségügyi hulladékok.

Az egészségügyi veszélyes hulladék elszállítása során kiemelt figyelemmel és óvatossággal kell eljárni, ugyanis fennállhat sérülés, illetve fertőződés veszélye. Speciális egészségügyi veszélyes hulladéknak minősül például a feltételezhetően szennyezett injekciós tű, fecskendő,  infúziós és transzfúziós szerelék, vágó- vagy szúróeszköz, ampulla, vérből vagy vérkészítményből származó, valamint műtéti vagy más orvosi beavatkozás során visszamaradó hulladék, a fertőző egységben vagy elkülönítőben képződő hulladék, a betegellátás légterében működő légszűrő mikrobiológiai szűrőbetétje, a fertőző kórokozókat tartalmazó kísérleti állatokkal kapcsolatos hulladék, a génsebészeti és mikrobiológiai hulladék, valamint a citosztatikummal szennyezett anyagból származó hulladék.

Rendkívül fontos, hogy az éles vagy hegyes eszközöket tartalmazó hulladékot merev falú, szúrásálló, a fertőző hulladékot folyadékzáró, mechanikai sérülésnek ellenálló gyűjtőedényben kell gyűjteni, amely a lezárást követően roncsolásmentesen nem nyitható ki. Az egészségügyi veszélyes hulladék elszállítását erre specializálódott cégre kell bízni, ami gondoskodik az előírásoknak megfelelő hulladékkezelésről.

Amennyiben profi partnert keres az  egészségügyi veszélyes hulladék elszállításához, a legjobb helyen jár! Forduljon hozzánk bizalommal és kérje munkatársaink részletes tájékoztatását az  egészségügyi veszélyes hulladék elszállításával kapcsolatban!

egészségügyi veszélyes hulladék elszállítása